A brand alapítója a brit-török származású, Erdem Moralioglu, aki 1977-ben született Kanadában. Gyermekkorát Montreál és Birmingham közötti ingázással töltötte, mert egyik szülője itt, másik pedig ott élt. De emellett filmezésre is jutott ideje a monteráli teraszukon, ahol Merchant Ivory filmeket bámult. A divat iránti érdeklődését édesanyjától örökölte, aki Angliában nőtt fel, nagyon stílusos, sikkes nő volt. Tanulmányait, a Ryerson University in Toronton kezdte meg, ahol fashion designból meg is szerezte BA diplomáját. Ezután nem tétlenkedett, hanem beállt gyakornoknak a rebbelis Vivienne Westwood divatházhoz. Itt az archívumokkal foglalkozott, és megismerkedett Westwood korábbi kollekcióival.
2000-ben tovább állt Londonba és folytatta tanulmányait a híres Royal College of Artban. 2003-ban el is végezte az iskolát és megkapta MA oklevelét, diploma kollekciója zárta az iskola divat bemutatóját. Újabb munka jött, ezúttal egészen New Yorkig utazott, hogy Diane von Furstenbergél dolgozhasson. A tapasztalatgyűjtés után pedig, 2005-ben meg is alapította saját márkáját az Erdemet, Londonban. A központ East Londonban van, amelyet a tervező saját Nothing Hilljének nevez. Első kollekciója, a Fashion Fringe rendezvényen debütált, amely kifejezetten a fiatal, tehetséges tervezőknek lett megrendezve. A főnyereménnyel távozott, ami 180.000 dollár volt. 2006-ban egy klasszikus brit kabát márkával, a Mackintosh-sal kollaborált. A tervező számos díjat is bezsebelt munkájáért, mint például a Swarovski British Fashion Council Fashion Enterprise díját, az angol Elle Style Awardsot, a British Fashion Council’s Fashion Forward pedig megtámogatta a 2009-es tavaszi kollekcióját.
Elle UK, August 2011
Az Erdem márkát a divat iparban, arról lehet felismerni, hogy darabjai a jól nevelt természetességet és a fiús lookot tükrözik. A trendekkel egyáltalán nem törődik, arra törekszik, hogy csillogóvá tegye a nőket. A tervező elmondása szerint, a sziluettekkel és az arányokkal foglalkozik, és reméli, hogy mindent figyelembe vett a tervezéskor. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy 2006-ban olyan híresség, mint Claudia Schiffer viselte egyik darabját.
Alexa Chung wears a dress, AW /2013
Flare Magazine’s November
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése