1969 - A Milánói Politecnico-ban építész szakon végez; szakdolgozata a "kompozíció megközelítésének metodológiáját" tárgyalja. Nem hivatalos debütálása már ekkor megtörténik a divat világában: ékszereket és kiegészítőket tervez, amelyeket barátnőinek és egyetemista lányoknak ajándékoz.
1973 – Számos indiai utazása közül az elsőt ebben az évben ejti meg. Indiában egészen 1977-ig dolgozik, ellátogat az ország minden sarkába, és közben tanulmányozza a kézműipari és gyártási lehetőségeket egy genovai ruhagyártó cég megalapításához.
1974 – Megtervezi az első női kollekcióját, mellyel Franco Mattioli, a bolognai vállalkozó, majd későbbi üzlettársa bízza meg.
1978 – Októberben jelenik meg a nevét viselő első kollekció és kiegészítői, valamint ebben az évben indul a Franco Mattiolival közös cége is, melynek célja nem kevesebb, mint a világ minden piacának meghódítása.
1987 – A „Studio 000.1 by Ferré”, Marzotto által gyártott és forgalmazott férfi és női kollekció debütálásával megkezdődik az együttműködés Olaszország vezető ruhaipari cégcsoportjával. Ez a vegyes vállalkozás is hamarosan terjeszkedni kezd, és két évvel később megszületik a nagy méretű ruhákat tartalmazó „Forma O by GFF” kollekció. Eközben megszületik a "Gianfranco Ferré Fourrures”, amelyet Mondialpelli gyárt és forgalmaz.

Vogue Italia, March 1989 |
1993 – Bemutatja kollekcióját Kínában a „Chic ’93” elnevezésű nemzetközi divatvásáron, melyet májusban, Pekingben rendeznek. Fogadja őt a Kínai Népköztársaság elnöke, Jang Zemin.
1995 – A Marzottoval kötött partneri megállapodás a jövőbe tekint: piacra kerül a „GFF”, a fiatalos lelkületű, kényelmes és avantgárd kollekció és kiegészítői, amely férfiaknak és nőknek egyaránt készül.
1996 – Megszületik a „Gianfranco Ferré Jeans”, és megkezdődik az együttműködés az ITJ-Ittierre Csoporttal, amely az új kollekciót és a kiegészítőket gyártja és forgalmazza.
1997 – Pontosan tíz évvel a Marzottoval kötött első megállapodás után a partneri kapcsolat megújul a „Gianfranco Ferré Stúdió” férfi és női kollekcióval, illetve a „Gianfranco Ferré Forma” termékcsaládokkal, amelyek már nagy ívű marketing és forgalmazási tervekkel párosulnak.
1998 – Ősszel a márka huszadik évfordulóját több esemény is fémjelzi, amelyek kulcsfontosságúak a cég jövőjére nézve: a milánói új központi iroda megnyitása a frissen felújított Palazzo Gondrand –ban a Via Pontaccio-n, a nagy méretű, férfi és női kollekciókat árusító butik megnyitása a Via Sant’ Andrea-n (Milánó óvárosában), illetve a New York-i Madison Avenue-n lévő butik ismételt megnyitása. Utoljára, de nem utolsó sorban: az új illat: a "Gianfranco Ferré 20".
2007 – Gianfranco Ferré halála nagy űrt hagy maga után a divat világában, az utolsó kifutóját a milánói Moda Uomo-ban fehérbe öltözött gyerekek zárják be, mintha angyalok tisztelegtek volna a „divat építészének” felejthetetlen emléke előtt.
Vogue Italia, July/August 1985 |
Vogue Italia, December 1988 |
Ferré története
Vogue Italia September 1988 |
Vogue Italia, July/August 1989 |
Vogue Italia, March 1989 |
Vogue Italia, July/August 1990 |
2005 Parfum |
Ferré napjainkban
SS/2014 Milan Fashion Show
Fall 2015 Italian Kids
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése